Korlát szülötte
Baski József Korlát díszpolgára
Iván Zoltán
Iván Zoltán 1949-ben született Korláton.
Szülei a kuláküldözés következtében, minden vagyonukat elveszítették, csak a szülői ház maradt meg.
Miskolcra költöztek, 17 évesen jelentkezett DVTK felnőtt nehézsúlyú bírkózó szakosztályába
Sportolói pályája innen gyorsan emelkedett, hamarosan Pesten találta magát a VASAS és az FTC kötelékében. Edzői Gurics György, Gutmann József ebben az időben. Versenytársai Kozma István, Hegedűs Csaba.
1967 szeptember 26. Palermóba indult a csapat, Iván Zoltán Bécsnél kiszállt hogy elkezdhesse új életét egy új világban.
1968 április 1-én kerül New-Yorkba, és dzsipeket készít többek közt, ekkor kapja behívóját a vietnámi háborúba. A sorozáskor angol tudását eltitkolva, megússza a háborút. 
Dolgozik Kanadában ,
Ditroitban,
Pennysilvaniában
Houstonban a legnehezebb fizikai munkákat végzi.
24 évig kertépítő magánvállalkozó.
Kétszer nősül egy fia és egy lánya van.
Először Californiában vesz birtokot, munkája mellett gazdálkodik, állattenyésztéssel is foglalkozik.
23-szor volt itthon Korláton kitelepülése óta.
“Az ember ha sok időt van távol hazájától kétlaki emberré válik.
Mindig az az otthona hiányzik amelyiktől távol van. “
Édesanyja udvarán Korláton
Később
Texasba költözik és nyugdíjba vonul. Jelenleg is ott él saját 5 holdas birtokán
Bogyi néni története :
1933 ban születtem Korláton
Tőkeszki Borbála 1949 -ben
Igen szegény zsellér családba születtem, szegénységünket még fokozta, hogy édesanyámék 2 éves koromban elváltak.
Buchla Borbála 1930.-ban
Édesanyámnak hogy meg tudjunk élni a környező falvakba kellett szolgálni menni, így nagyapám nevelt.
Buchla nagymama Buchla nagymama és fia Ferenc
Abaújkérben találta meg a szerelmét az ottani mészároslegény személyében de a háború beleszólt boldogságukba a fiú a Don kanyarnál maradt.
A háború után hazaköltöztünk, párja hátralevő életében Horváth István. 
Horváth István fiatalon és idősen
Édesanyám Horváth Istvánné Buchla Borbála,
Korlát mindig is szegény falu volt, de a háborúig a Téglássy, a Kisoroszi, és a Szepessy birtokosok zselléri munkalehetőséget nyújtottak a falu számára. Elvándorolni akkoriban nem kellett a faluból senkinek, ha szegényesen de boldogulni lehetett.
Kisoroszi Kastély Aratáskor
Nyáron napszámba jártunk, télen az asszonyok szőttek ,fontak,kukoricát morzsoltak. Emlékszem a Taplocába áztattuk a kendert, takartuk be az iszappal, és mindenki csak egy karóval jelölte meg a magáét, mégsem lopta el senki.
Kendert törni Abaújkérbe a malomba jártunk, a búza mellett azt is törték.
A Kendert utána otthon gerebeneztük, és hosszú téli estéken guzsalyoztuk.
Reggelire általában rántott levest ettünk. 2 hetente fűtöttünk be a kemencébe, kenyeret sütni. Mivel nagy volt a szegénység, sok krumplit és kukoricakását ettünk míg felnőttünk.
Hús csak hétvégén került az asztalra.
Féltük az istent, ha még vasárnapi cipőnk sem volt, akkor is mentünk a templomba.
Az öreg régen sem kellett, nyugdíja nem lévén csak az ennivalót kellett neki adni haszna nem volt. Ma sok családban az öreg nyugdíjából él az egész család munkahely hiányában, szomorú ez kedves.
A háború után megszűntek a birtokok, a TSZ sem adott mindenkinek munkát, ezért a fiatalság Miskolcra, Kazincbarcikára, Ózdra költözött és helyezkedett el a gyárakban. Én darus lettem Miskolcon.
Tőkeszki Borbála 1950.
Esküvőmön 1954-ben.
Férjhez mentem 2 fiam született, ma már mindkettő Németországban él, unokáim és 2 dédunokám már nem beszélnek magyarul.
1988-ban nyugdíjazásomkor kerültem ismét haza Korlátra, édesanyám nógatására. A régmúlt és a jelen annyiban változott, hogy régen nyitva voltak a kapuk, nem féltünk semmitől és senktől.
Jelenleg kiskutyámmal osztom meg mindennapjaim, peregnek a napok csendesen. Mára miután a saját házamban nappal meg akartak ölni, nagyon félek, és bizalmatlan vagyok mindenkivel szemben.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gizi néni története
Nagyapám Lengyel János kőfaragó mester 1908- ban kiment Amerikába, onnan támogatta fonyi családját. Kikötése volt ,hogy amit pénzt hazaküld, abból mind földet vásároljon a család. Össze is gyűlt az eltelt évek alatt 30 holdnyi földecske, de nagyapám még egyszer visszament, hogy meg tudja venni itthonra a tüzesgépet / cséplőgépet/ is. Hazaérkeztekor szép házat épített Fonyban, a család szépen gazdálkodott a meglévő földeken.
Volt gyümölcsös, szőlő, szántó, lovak, marhák, disznók, lábas jószágok, nem kellett semmiben hiányt szenvedni . Egy élet kemény munkája hozta meg gyümölcsét a kommunizmus beköszöntése előtt.
Édesanyám Lengyel Anna Korlátra jött férjhez, Szeszák Jenő kovácsmesterhez . Édesapám a kovácsmesterség mellett, földműveléssel és fuvarozással is foglalkozott. Hatan voltunk testvérek.
Mikor eljött a TSZ-korszak, soha nem felejtem el, édesapám még megetette a lovakat, és ellátta az állatokat, visszament édesanyámhoz lefeküdt, és már nem tudott felkelni többé. Testvérem ijedtében februárban mezítláb szaladt át Fonyba orvosért, lába megfagyott, és a köhögés utána élete végéig elkísérte.
Igy veszítette el családom egyetlen nap alatt a vagyonkáját, és a családfőt is.
Férjhez mentem, elég későn nem volt igazán szándékomban. 2 fiam született. Férjemnek Miskolcon kellett munkát vállalnia, én napszámba jártam, így neveltük nehezen fiainkat. 1970-ben férjem meghalt, tüdőrákban. Itt maradtam egyedül a két gyerekkel. A kis árvaellátási és özvegyi járadékból, meg a folytonos napszámból sok nélkülözés árán felnőttek a gyerekek.
Ma már kicsit elfáradtam sok betegség is kínoz, de a JÓISTENBE vetett hitem minden bajtól megóv.
Nem volt rossz életem, szorgos munkával, kitartással, mindenem meg van, ami nekem kell.
